Móra Ferenc Iskoláért és Diákjaiért Alapítvány

Adószám: 18351088-1-03

A Móra Ferenc Iskoláért és Diákjaiért Alapítvány 1991-ben jött létre, alapítói a Móra Ferenc
Általános Iskola akkori pedagógusai és a tanulók szülei voltak. Az alapítvány céljai között
fogalmazta meg az iskolában folyó nevelő-oktató munka feltételeinek javítását, a kulturális
tevékenységek támogatását, a hátrányos helyzetű csoportok, gyermekek társadalmi
esélyegyenlőségének elősegítését, illetve a tehetségígéretek támogatását. A különböző
programok (szakkörök, művészeti csoportok) szervezése mellett, támogatja a
megvalósításukhoz szükséges személyi és tárgyi feltételek javítását is.

Az alapítvány tevékenységei:

  • Tanulmányi-, művészeti- és sport versenyeken való részvétel költségeinek átvállalása;
  • Az iskolai szakkörök, művészeti csoportok működési feltételeinek javítása, támogatása;
  • A tanulmányi munkában és sportban kimagasló eredményt elért tanulók támogatása, jutalmazása;
  • Tárgyi feltételek kialakításának, oktatási eszközök beszerzésének segítése;
  • A szociálisan rászoruló tanulók támogatása;


Az alapítvány a felajánlott adók 1%-ból, valamint pályázatokból működik.

Magánszemélyek és vállalkozások hozzájárulásait az alábbi bankszámlaszámon fogadjuk:

11732002-20020110

Támogatásukat előre is köszönjük!

Bácsiné Kiss Borbála
kuratóriumi elnök

Scroll to Top